Grace, az európainál szabadabb kultúrájú Amerikából érkezett fiatal lány, a hagyományok és babonák tisztelete helyett sokkal fontosabbnak tartotta a bensőséges légkört és barátnői közelségét. Hat felnőtt koszorúslány közül ugyanis öt már férjezett volt, ebből kettő pedig már elvált. Nyoszolyólányaként testvérét, Peggy-t választotta. Rainer is szakított a hagyományokkal barátai kedvéért, hiszen a megszokott egy helyett mindjárt három kísérője volt: két régi barátja és Grace bátyja.
A menyasszony az egyhetes ünnepségek alatt mindvégig szakított időt arra, hogy barátnőivel legyen, akiknek jelenléte nagyban hozzásegítette őt alabástromszobor-szerű nyugalmának megőrzéséhez a fárasztő napok alatt.
A ceremóniára igazi királyi pompa volt jellemző, az apró részletek azonban Grace nemes egyszerűségét tükrözték. A két ellentétes jellemvonás, meghitt harmóniában simult egymásba. A menyasszonyi ruha megállta volna a helyét egy Edward-korabeli királyi esküvőn is: 25 yard (~ 23 m) selyemtaftból, ugyanannyi gros de longre-ból, és 300 yard (~274 m!) antik Valenciennes-csipkéből készült. A csipkeszegéllyel díszített selyemtüll fátyol egy gyönggyel kivarrt ún. Júlia-sapkáról hullott alá. Grace csodálatosan festett benne. Királyi volt, mint egy született hercegnő. A fényűzés ellensúlyozásaként Grace imakönyvét egy-egy réteg fehér selyem és csipke díszítette, melyre gyöngyökből álló keresztalakot varrtak. Az imakönyvet már-már puritánnak nevezhető, kicsiny, hóvirágból álló csokorral együtt fogta kezében a katedrálisban.
Az esküvő kerek egy hétig tartott, világraszóló lakodalom volt. A polgári esküvőt 1956. április 18-án tartották, melyet nagyszabású garden party követett 3.000 meghívottal és 3.000 szelet tortával. Másnap, április 19-én tartották az egyházi esküvőt a Saint Nicholas Katedrálisban. Az oltárt hihetetlen mennyiségű hortenzia és akác díszítette. Az egyházi szertartást egy hétszáz vendég számára terített ebéd követte. A pár és családtagjaik négyszemélyes asztaloknál ültek, míg a vendégek svédasztalról falatozhattak. A torta itt is elmaradhatatlan kellék volt. A hatemeletes cukrászati csodát, melyet a palota és a korona cukorból készített mása és kerubok díszítettek, Rainer a díszkardjával vágta fel.
A fárasztó, zsúfolt hét után a hercegi pár elhajózott Rainer Deo Juvante névre keresztelt jachtján, hogy eltöltsék mézesheteiket. A koszorúslányok könnyes szemmel rizst hajítottak utánuk, és elveszett barátnőjüket síratták. Kárpótolta azonban őket a határtalan boldogság, mely a hercegné arcáról sugárzott, ahogy újdonsült férjére tekintet
